Rólunk

A Batthyány Lajos Alapítvány 2010-ben hozta létre a BL Nonprofit Kft-t azzal a céllal, hogy a hazai, illetve a nemzetközi olvasóközönség elé tárja a Magyarországon zajló folyamatokat, országépítő kezdeményezéseket, innovációkat, nemzeti hagyományokat és szellemi értékeket. A kiadó elsőként a Hungarian Review című, angol nyelvű folyóiratot indította el, amelyet a Magyar Krónika és Hungarian Conservative magazinok követtek.

A Hungarian Review a világ történelmi, aktuálpolitikai és nemzetközi történéseink bemutatására vállalkozik, mindez közép-európai szemüvegen keresztül. Ennek köszönhetően az Európa jelenéről és jövőjéről szóló vita visszatérő eleme a kiadvány lapszámainak. A Hungarian Review-ban elismert hazai és nemzetközi kutatók mellett a politikai és gazdasági élet kiemelt szereplői is publikálnak. A negyedéves lap főszerkesztői feladatait Magyarics Tamás, főszerkesztő-helyettesi feladatokat Kiss István látja el.

A BL Nonprofit Kft. 2020 szeptembere óta adja ki a megújult Magyar Krónika magazint, amely olvasóit hazánk tájainak megismerésére invitálja, a Hortobágytól Komáromon át egészen az Őrségig. A kiadvány célja bemutatni a magyarság közösségformálóit és értékteremtőit, legyen szó hétköznapi hőseinkről, emblematikus művészeinkről, innovatív tudósainkról vagy élsportolóinkról.  A negyedéves print kiadvány főszerkesztője Muray Gábor. A Magyar Krónika 2022 óta online portálként (kronika.hu) is jelen van, így olvasóink a magyar kulturális élet legfrissebb és legfontosabb híreiről naprakész írott és videós tartalmakból értesülhetnek. A kronika.hu főszerkesztője Demeter Anna.

A Hungarian Conservative, kiadónk harmadik kiadványa, 2021 áprilisában jelent meg először. A negyedéves magazin a 21. századi magyar konzervativizmus elsőszámú angol nyelvű hangja, amely a magyar politikai és gazdasági fejleményeket kívánja megismertetni a nemzetközi olvasóközönséggel. A kiadvány főszerkesztője Magyarics Tamás, főszerkesztő-helyettesese Kiss István. 2023 óta a Hungarian Conservative hírportálként is működik, így a nemzetközi olvasótábor újságíróink hírcikkein és elemzésein keresztül első kézből értesülhetnek a magyar bel- és külpolitikai fejleményekről, eredményekről. A hungarianconservative.com főszerkesztője Dobozi Gergely.

A kiadó a szerkesztőségek munkáját lapterjesztési fejlesztésekkel, együttműködési megállapodások előmozdításával és nemzetközi kapcsolatok építésével segíti. Kiadványaink Magyarországon a Relay és Inmedio polcain, valamint a Libri Csoport üzleteiben is megvásárolhatók. Nemzetközi disztribúciós együttműködéseinknek köszönhetően angol nyelvű kiadványaink többek között Európában és Észak-Amerikában is megvásárolhatók.

A 2024-ben végrehajtott webes és szállítmányozási fejlesztésnek köszönhetően a BL Nonprofit Kft. webshopján keresztül minden készleten lévő kiadványunk gyorsan és kényelmesen beszerezhető: Magyarország hangja print és online médiumainkon keresztül a világ minden országába eljut.

BL Nonprofit Kft.
Ügyvezető: dr. Kereki Gergő
Operatív vezető: dr. Baczkó Márk
Szakmai vezető: Gergi-Horgos Mátyás
Pénzügyi vezető: Varga-Süveges Andrea

Szerkesztőségek elérhetősége:
Magyar Krónika: info@kronika.hu
Hungarian Conservative: info@hungarianconservative.com
Hungarian Review: info@hungarianreview.com 

Kiadó elérhetőség:
1067 Budapest, Eötvös utca 24. I. em. 16.
blpress@blpress.hu 

Nyomdai partnerünk:
VIRTUÓZ Kiadó és Nyomdaipari Kft. 

Fulfillment partnerünk:
POST2ME.hu Kft.